Közvetlenül Főmenü / Keresőmező
Home / E-könyvtár / Közbiztonság és... / Mentőöv a Nap u...

Mentőöv a Nap utcai szomszédságban

A Nap Klub Alapítvány a nagyvárosi közösségfejlesztés keretében – a helyi közösség mozgósításával – szervezte meg komplex bűnmegelőzési programját a Józsefvárosban, a Nap utcai lakótelepen.

Összefoglaló

Az Alapítvány több feladatot is magára vállalt a közösségfejlesztés és bűnmegelőzés érdekében, többek között a szomszédsági jelzőrendszer kiépítését, a gyermekvédelmi megelőző munka megerősítését, valamint a képzések és pszichoszociális szolgáltatások biztosítását is. A közbiztonság fokozása mellett nagy hangsúlyt fektettek a pedagógusok agresszió- és konfliktuskezeléssel keapcsolatos képzésére is.

Téma

A lakóterületi közösségfejlesztés alapvető célja egy olyan háló kiépítése volt, amely a kisközösségek létrejöttének serkentésével és működésük támogatásával az itt élők minden rétegét, korosztályát védi. A másik fontos cél a helyi demokrácia, a helyi érdekérvényesítés, a társadalmi részvétel igényének és gyakorlatának megvalósítása volt. A “Mentőöv a Nap utcai szomszédságban” című társadalmi bűnmegelőzési projekttel a szomszédság közbiztonságának fokozását kívánták elérni. Ehhez a gyakorlatban szükség volt a lakosság, intézmények, polgárőrség, közös képviselők és megfelelő szakemberek nagyfokú együttműködésére is.

Módszer

A szomszédság közbiztonságának fokozását a társadalmi, szociális, közművelődési integráció elősegítésével, a helyi önsegítő közösségek és a kerületi intézmények bűnmegelőzési együttműködésének megszervezésével sikerült elérni. A Szomszédok Egymásért Mozgalom keretében a szomszédsági figyelőszolgálat kiépítése szomszédsági fórumok és képzések bevezetésével kezdődött, de nagy szükség volt a lakótelep veszélyes pontjainak felmérésére is. A pedagógusok tréning jellegű képzése a konstruktív agresszió- és konfliktuskezelésre irányult, emellett az iskolai és a családi agresszió, valamint az utcai erőszak megelőzését szolgálta. A gyermek-és ifjúságvédelmet szolgáló gazdag szabadidős tevékenységet a közösségi tér, a közös játékok és különböző fejlesztő programok rendszeres biztosításával lehetett elérni.

Eredmények

A Nap utcai szomszédságban minden lépcsőházban kiépültek a szomszédsági jelzőrendszer alapjai, a Szomszédok Egymásért Mozgalom keretében, 22 lépcsőház, mindenütt 50-70 lakás, azaz a benne élők csatlakoztak a mozgalomhoz. A projekt sikerének köszönhetően a Szigony és a Magdolna negyedben is elkezdődött a Szomszédok Egymásért Mozgalom kiépítése. A gyermekvédelmi munka kapcsán bővültek a gyermekek foglalkoztatására irányuló ifjúsági programok. Nagy sikere volt a pedagógusok körében a meghirdetett konstruktív agresszió- és konfliktuskezelő tréningnek és a helyreállító igazságszolgáltatás módszereit tanító képzésnek.

Szervezet

Nap Klub Alapítvány

Kontaktszemély

Horváth Judit

Beosztása

pszichológus, pedagógiatanár, közösségfejlesztő

kuratóriumi elnök

Telefon

+36-1-333-03-16,

+36-20-528-41-04

E-mail

hjho41@gmail.com, napklub@interware.hu

 


26 aug. 2010

  • Értékelés:

Értékelve 0 alkalommal

Kapcsolódó anyagok

Lásd még


Keresés a honlapon: