Kézikönyv az Európai Unió Területi Agendájának hazai érvényesítéséhez
A kézikönyv célja az Európai Unió Területi Agendájának köztudatba való emelése Magyarországon, illetve hogy konkrét, gyakorlatias ajánlásokkal járuljon hozzá prioritásainak magyarországi értelmezéséhez és kivitelezéséhez. Ugyanakkor, összhangban az Agendával, a kézikönyv célja emellett a területi megközelítés átfogó és széleskörű megvalósítása, különösképpen a nemzeti politikák alakítása során illetve a program orientált fejlesztés és tervezés szintjén. A kötet túlmutat a Területi Agenda bemutatásán, azonosítja és adaptálja az Európai Unió által a Magyarországra vonatkoztatott specifikus kihívásokat és prioritásokat, illetve ajánlásait kifejezetten a magyar gyakorlatra igazítja.
Összefoglaló
Az Európai Unió Területi Agendáját a tagországok területi tervezésért és területfejlesztésért felelős miniszterei 2007-ben fogadták el. A szakpolitikai keretdokumentum fontos lépésnek tekinthető az európai szintű területfejlesztés, az integráló karakterű területi tervezés megteremtése irányába. Azzal, hogy a Lisszaboni Szerződésben a területi kohézió bekerült a közösségi alapcélok közé, a területiség szempontjainak közös megfogalmazása és érvényesítése révén az európai szintű területpolitika még inkább kiteljesedhet. Mindez ösztönzőleg hathat és egyúttal bizonyos alkalmas kereteket teremt ahhoz, hogy az országunk, térségeink, városaink fejlődése szempontjából egyre fontosabb európai összefüggéseket, a térszerkezet határon átnyúló kapcsolatait, vagy éppen a lehetséges közös szinergiákat, kockázatokat európai dimenzióban szemlélve, európai keretekbe illeszkedve, közös prioritások mentén, együttműködésekkel is kiterjesztve tudjuk kezelni. A Területi Agenda célkitűzéseinek hazai érvényesítését szolgáló kézikönyv ehhez kíván segítséget nyújtani. A dokumentum hazai érvényesítése egyúttal kötelezettséget is jelent, hiszen a Területi Agenda egy politikailag legitim dokumentum, amely európai területi kihívásokat jelöl meg, területi prioritásokat és tennivalókat határoz meg az Európai Unió fejlődéséhez.
A Területi Agenda nem csupán területfejlesztésről és főképp nem
csak területfejlesztőknek, területrendezőknek szól, hiszen a
dokumentum alapkoncepcióját jelentő területi kohézió megteremtése a
szereplők szélesebb körű hozzájárulását igényli. A kötet éppen
ezért egyaránt szól az egyes ágazati szakpolitikák, és a különböző
területi szintek szakemberei és döntéshozói számára, mindazoknak,
akik közvetlenül, vagy közvetve hozzájárulhatnak a hazai területi
folyamatok alakításához, egy területileg harmonikusabb és
hatékonyabb fejlődés elindításához.
A kötet felépítése hármas tagolást követ. Az első fejezet a
Területi Agendát mint dokumentumot mutatja be áttekintő jelleggel
kitérve annak európai kapcsolódásaira, tartalmi elemeire és egyes
hazai vonatkozásaira. A második fejezet az Agendában megfogalmazott
kihívásokat és prioritásokat értelmezi magyar nézőpontból, és
bemutatja az adott problémakör magyarországi összefüggéseit,
térképekkel és adatokkal illusztrálva. A harmadik fejezet foglalja
össze a legfőbb tennivalókat ajánlások formájában az országos
kormányzat, a térségi és helyi szintek, illetve az egyes
szakpolitikák számára, valamint részletesebb útmutatást ad a
területi szemlélet érvényesítésére a programelvű fejlesztésekben, a
programozásban.
Szerző
Drahos Zsuzsanna
Ricz Judit – Salamin Géza
Szervezet
A project koordinátora: Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
Szerkesztő: VÁTI Nonprofit Kft., Területi Tervezési és Értékelési Igazgatóság; Nemzetközi, Területpolitikai és Urbanisztikai Iroda
Kontaktszemély
Salamin Géza
Ricz Judit
Beosztása
Irodavezető
Nemzetközi tervező-elemző
Telefon
+36 (1) 224-3268
+36 (1) 224-3251
- Értékelés:
Értékelve 0 alkalommal
Kapcsolódó anyagok
-
Kézikönyv az Európai Unió Területi Agendájának hazai érvényesítéséhez
30 aug. 2010, pdf, 18MB