Hírlevél 2011/3: Új városok - új városi terek
HÍREK
A jövő kerülete – a budapesti Duna Passage
Budapest első fenntartható, környezettudatos
városrésze épül a főváros peremén. A WINGbefektetői
csoport a Lágymányosi híd lábától a Duna vonalán egy 20 hektáros
területre tervezi a jövő kerületét, amely a Duna Passage nevet
kapta. Budapest legmagasabb épülete is itt áll majd, és 2021-re
felépülhet az utolsó épület is a városrészben, ahol 10-15 ezer
ember élhet és dolgozhat. A beruházás összköltségei mintegy 100
milliárd forintra becsülhetők; a tervek szerint lesz kulturális
központ, nemzetközi hajókikötő, sétány, folyóparti játszótér, óvoda
és a későbbiekben talán iskola is. Noah Steinberg, a beruházó cég
igazgatója, aki már hosszú évekkel ezelőtt megálmodta a Duna
Passage ötletét, a fővárostól és a IX. kerület önkormányzatától már
megkapta az engedélyeket. A fejlesztés során fő szempont a
környezetvédelem: a koncepció a fenntartható tervezésen és a zöld
technológiák alkalmazásán alapul. Az alkalmazott megoldások
eredményeként, a Duna Passage kíméletes a környezethez, irodái és
lakásai egészségesebb és hatékonyabb körülményeket biztosítanak,
egyúttal az épületek energiafelhasználása és az ehhez tartozó
költségek számottevően alacsonyabbak. A Duna Passage
energiafelhasználása a szokásos energiafelhasználásnál 40-50%-kal
is alacsonyabb lehet. Mindez Magyarországon először valósul meg egy
egész városrész szintjén!
További információitt, valamint a kiadott tájékoztatóbanérhető el.
A101 projekt – Európa legnagyobb új városa
Az orosz főváros, Moszkvatovábbi spontán fejlődésének útjában áll az autópálya körgyűrű, amely az orosz fővárost körbefonja, azonban az orosz szakemberek egy teljesen új város megalkotásával próbálják áthidalni a jövőbeli népességnövekedés problémáit. A 2007-es tervpályázat alapján még csak A101-nek nevezett város tervezése 6000 hektáros területen valósul meg és több mint 300 000 fős lakosságával Európa legnagyobb, új építésű településének tekinthető. 120 ezer új lakást építenének fel, az egyedi családi házaktól a lakótornyokig.

A szolgáltató és kereskedelmi funkciókat 13 alközpontba tömörítik, emellett épül egy félmillió négyzetméteres irodapark és egy egyetemi kampusz (Nemzeti Tudományos és Műszaki Egyetem). A majdani beköltözőket széles körű és magas színvonalú szolgáltatások várják majd: lesz két kórház, húsz egészségügyi központ, hatvan iskola és 150 óvoda. Az A101-et új vasútvonal köti majd össze a moszkvai metró piros és narancssárga vonalával. A fejlesztés célja, hogy a városi peremterületen is megvalósuljon egy modern, a magasan kvalifikált társadalom számára kényelmes és minden igényt kielégítő városrész. A projekt megvalósítási ideje 30-35 év.
További információk itt.
ESEMÉNYEK, TALÁLKOZÓK
HAZAI ESEMÉNYEK
Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem, 2011. július 31.-augusztus 4., Szombathely
Megújuló koncepcióval, rendkívül izgalmas és
sokrétű szakmai fesztivállá alakul az idei Savaria Urbanisztikai
Nyári Egyetem, amelyet 44. alkalommal rendeznek meg idén
Szombathelyen. 2011. július 31-től öt napon át várja Szombathely a
városfejlesztés iránt érdeklődőket a 2011. évi Savaria
Urbanisztikai Nyári Egyetemre. A rendvény az eddig megszokott
színvonalas szakmai rendezvények mellett számos újdonságot ígér,
amelyek fókuszában az urbanisztikai képzésben résztvevő
felsőoktatási hallgatók lesznek. A rendezvény mottója: Határtalan
megújulás, amely egyaránt utal a barnamezős beruházások,
funkcióvesztett területek újraélesztésére és -hasznosítására,
valamint a határokon átívelő összefogásra, hiszen az eseménysorozat
nemzetközi jellegét is erősíteni kívánják idén.
További információ itt.
EURÓPAI ESEMÉNYEK
A Jövő Városai 2011 Nemzetközi Szimpózium, 2011. december 15-16.,London
Idén először kerül megrendezésre a „Future
Cities”, azaz a Jövő Városai Nemzetközi Szimpózium, egy új, évente
megrendezett konferencia sorozat keretében a városok és városi
térségek fenntartható fejlődéséről. A legelső alkalom a globális
város, London szívében Westminsterben lesz. A két napos esemény
alatt több mint 700 delegációt várnak a világ minden tájáról, hogy
fontos kérdéseket vitassanak meg. A program nyolc fő
stratégiai-politikai témára épül:
-
A kulturális város
-
A város szépségei
-
A város és a városnegyedek
-
Az egészséges város
-
A városok és kapcsolatok
-
A városok és a nélkülözés
-
A sportos város
-
A globális város
-
A vállalkozások városa
-
A város és a régió
További információ itttalálható.
SZEMELVÉNYEK A VÁROSI ISMERETEKBŐL
VÁROSI KUTATÁS
Northstowe (Egyesült Királyság) – az idilli fenntartható város modelljének megvalósítása
Az Egyesült Királyságban, Cambridgeshire
megyében találhatóNorthstowe kisvárosában egy olyan fenntartható,
élhető városi közösséget próbálnak kialakítani, amely a tökéletes
városi élet minden feltételeit kielégíti. A szuburbanizáció
velejáró folyamataként a városi tér kibővülésével a vidéki
környezetben található kisváros fejlődésében komoly változások
kezdődtek el. A szervezetek és vállalkozások céljainak és
lehetőségeinek közös érdekképviselet keretében való megvalósítása
széles körű helyi támogatottságot élvez. Továbbá, a magas
színvonalú kereskedelmi és kikapcsolódási lehetőségeket nyújtó
szolgáltatásokkal, a jól kiépített helyi közlekedési
infrastruktúrával, a korszerű közszolgáltatásokkal és a
fenntartható helyi épületállomány megteremtésével egy 21. századi
korszerű városmodell megteremtésére törekednek. A projektről
2011-ben várható egy időközi részletes elemzés.
A projektről bővebb információ itttalálható.
VÁROSPOLITIKA
Kis-Manhattan
Bázelben
Bázel Svájc egyik legfontosabb vízi közlekedést lebonyolító városa. A Rajna meni város kikötőjének napjai azonban meg vannak számlálva, ezért a hosszútávú fejlesztési célokat mérlegelve egy jelentős funkcióváltással megújuló városnegyed létrehozását tűzték ki célul a helyi fejlesztők. A neves holland MVRDV építésziroda a város közepén, a Rajna és a fennmaradó kikötői létesítmények között egy vegyes területhasználatú szigetet tervez, ahol a lakások mellett nagy nyitott tér, munkára, pihenésre és kulturális programokra alkalmas funkciók jelennének meg. A koncepciót 2011. év elején az IBA Basel 2020építészeti kiállításon mutatták be. A fejlesztés a tervek szerint nem állna meg a város határainál: a két országgal szomszédos Bázel hosszú távú városfejlesztési koncepciójába bevonnák a németországi Weil am Rhein és a franciaországi Hüninguevárosát is.
„Kis-Manhattan” városfejlesztése már-már visszatérő gondolattá válik a városfejlesztésben. Az elmúlt években voltak tervek Liverpoolkikötőnegyedében és Magyarországon Észak-Csepelterületén hasonló méretű beruházásra.
További információ ittnémet nyelven.
VÁROSI GYAKORLATOK
Gasometer Stadt – Bécs
A funkcióváltó városrehabilitáció egyik
legszemléletesebb európai példáját találhatjuk Bécs külvárosában.
Az osztrák főváros gázellátásának biztosítására 1896-ban négy,
egyenként 70 méter magas és 60 méter átmérőjű tartályok épültek,
azonban 1985-ben teljesen leállították a Gasometer névre hallgató
épületegyüttes működését a földgáz fokozatos térnyerése miatt. Az
üresen álló épületek nem voltak kihasználva, csupán elvétve egy-egy
kiállítás, rendezvény vagy filmforgatás helyszínévé váltak.
1996-ban privatizálták a négy épületet, majd az áttörést az egyik
metróvonal megépítése jelentette. A tulajdonosok egy
multifunkcionális épületegyüttest terveztek a területre. 1999-ben
négy építészre bízták a tartályok átalakítását és 2001-re készen is
lettek. Az alapvetően lakófunkció kialakítása mellett a
kereskedelmi-, vendéglátó ipari- és szórakoztató funkciók is helyet
kaptak. Egy 3500 fős koncertcsarnok, az egyik belső udvarban
kialakított kert, valamint az eltérő belső térhatás kialakítása
teszi egyedivé az egyes épületeket. Az épületek mellé felépítettek
még egy pajzs alakú tornyot és egy szórakoztató központot is. Közel
800 lakás található benne, 1600 állandó lakossal, ezek közül 70
lakás diákoknak lett kialakítva. A megújult bécsi épületek azóta is
nagy érdeklődésnek örvendenek.
További részletes információ az alábbi honlaponérhető el.
Fenntarthatóság svéd módra: ipari területből ökovárosrész Stockholmban - Hammarby Sjöstad
Stockholm déli részén a Hammarby-tó
környékénaz 1990-es évekig az ipari tevékenység volt jellemző. A
városi vezetés azonban az ipari termelés leállása után a
városközponthoz közel fekvő területen egy környezetbarát városrészt
akart felépíteni. A „Hammarby modellnek” is nevezett projekt
lényege egy olyan ökováros létesítése, ahol a környezetvédelmi
programokat sikeresen ösztönzik az energiatakarékos megoldásokkal.
A modern, környezettudatos, több szinten megtervezett városrészben
a legújabb technológiával készült üveg és különféle modern
anyagokból készült lakóházak és egyéb szolgáltató funkciójú
épületek kerültek elhelyezésre. Mindezen kívül fontos volt a
térhatás, a közbiztonsági szempontok és az energiahatékonyság
elérése is. A környezettudatosságra ösztönözik a lakosságot azáltal
is, hogy a városrészből két villamos vonal és számos kerékpár- és
gyalogos útvonal is vezet Stockholm központjába, illetve a
telekocsi rendszer alkalmazásával közlekednek a lakók és az itt
dolgozók a belváros felé. A projekt kitűzött befejezési határideje
2015, az energiatakarékos épületek bővítése, új technológiák
kipróbálása és egyéb szolgáltató intézmények megtelepedése
várható.
A projektről további információ itttalálható.
Slumtól a sétányig: Budapest – Corvin Sétány Projekt
Az 1990-es évek végén Budapest egyik
legnagyobb egybefüggő gettója alakult ki a józsefvárosi Práter
utca, Nagykörút, Üllői út és Szigony utca által határolt területen.
A Józsefvárosi Önkormányzat egy nagyléptékűvárosrehabilitációs
programot hajtott végre, melynek keretében a lakókat
elköltöztették, a rossz műszaki állapotú lakások lebontásra
kerültek, így a megújuló városrésztől komoly fejlesztő hatásokat
várnak kerületi szinten. Az összköltségek 200 milliárd forintra
tehetők, a tervek közel fele már megvalósult. A multifunkciós
városfejlesztés során a lakófunkció mellett irodai- és
szolgáltatási (ide értjük a kereskedelmet is) funkció is
megtalálható a projekt területén, ezen felül a sétány végében egy
„egyetemi-kutató negyed”, egy ún. Tudásközpont létrehozása is
felmerült. A beruházásból eddig megvalósult egy bevásárlóközpont,
három lakóház közel 800 lakással, irodaházak és a sétány első
része. Az új városrész a fiatalos lakosságot célozza meg, és a
főváros egyik dinamikusan fejlődő, magas presztízsű, találkozási
pontjává kíván válni. A projekt sikerességét mutatja, hogy 2010-ben
Európa legjobb vegyes funkciójú városfejlesztési projektjévé
választották
Londonban.
További információ itt.
URBACT Hírek
A június-júliusi URBACT hírlevélben tanulmányt
olvashatnak a most zárult HerO (A kulturális örökség mint
lehetőség) projekt eredményeiről és szakpolitikai javaslatairól;
továbbá a riportból kiderül mit nyert Lublin (Lengyelország) városa
a projektben való részvétellel. Figyelmükbe ajánljuk az augusztus
29-30 között a krakkói Jagelló Egyetemen első ízben megrendezésre
kerülő URBACT Helyi Támogató Csoportok Nyári Egyetemét- A Hírek
rovatból pedig megtudhatják, hogy idén nyáron 20 URBACT projekt
zárul le, melyek minden anyaga hamarosan elérhető lesz az URBACT
honlapján.
Az URBACT legutóbbi magyar nyelvű hírlevele letölthetőinnen.
MIVEL ÁLL AZ EUKN NEMZETI FÓKUSZPONT AZ ÖN RENDELKEZÉSÉRE?
Az EUKN Magyar Fókuszpontcélja intenzívebb kapcsolattartása magyar városi szakemberek, városvezetők, tervezők, kutatók, fejlesztéspolitika és a civil szervezetek képviselőivel, valamint az említett szereplők hálózatba szervezésének elősegítése. Ezt szolgálják a hírlevelek, a rendszeres rendezvények, műhelyviták, valamint a magyar nyelvű honlap. A hírlevelekben lehetőséget nyújtunk a városok, szakemberek számára híreik, legújabb projektjeik, felhívásaik megjelentetésére.
Amennyiben szeretne valamilyen információt akár a hazai, akár az európai közösséggel megosztani, juttassa el hozzánk és mi megoldjuk, hogy az célba érjen!
Az EUKN
tematikus hírlevele "Practice and Research Review" címmel
jelenik meg. A hírlevélre
ittiratkozhat fel.
Az EUKN magyarországi hálózatának működése a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.
- Értékelés:
Értékelve 0 alkalommal